Egy reggel, amikor észrevesszük, hogy nem vagyunk készen
A mai hívás nem volt hosszú. A szerzetes röviden elmondta, hogy ma nem készült fel, és jó napot kívánt nekünk. Még ebben a rövid eszmecserében is van egy vizsgálandó elme: az a hozzáállás, amely nem rejti el, hogy nem vagyunk készen, hanem úgy ismeri el, ahogy van.
A gyakorlat nem mindig tökéletesen előkészített helyről indul. Néha vannak reggelek, amikor a tanítás még nincs készen, és napok, amikor az elme még nem ülepedett le. Az a fontos, hogy ezt a tényt megtévesztés és megszépítés nélkül vegyük észre.
Amikor észrevesszük, hogy hiányos a felkészülésünk, éppen erről a helyről kezdhetjük újra. A sok szó erőltetése helyett elég őszintén köszönteni azzal, ami most lehetséges, és megnyitni a napot. Még egy rövid köszöntés is finoman kinyitja a mai nap ajtaját, ha őszinteséget hordoz.
Az elégtelenséget gyakran csak kudarcnak látjuk, de a buddhista gyakorlatban az a pillanat, amikor felismerjük saját elégtelenségünket, szintén a tanulás helye. Az elme, amely tudja: „még nem vagyok készen”, maga az első lépés, amellyel újra felkészülhetünk.
Ma ne várd meg, amíg minden tökéletesen elrendeződik, mielőtt elkezdenéd. Ismerd fel, mi hiányzik most, és kezdd azzal, ami lehetséges. Egy kis köszöntés, amely jó napot kíván valakinek, és az elme, amely azt mondja: „újra megpróbálom”, a mai gyakorlattá válik.
Még azokon a napokon is, amikor hiányzik a felkészülés, ha ezt a tényt nem titkoljuk el, hanem észrevesszük, újrakezdhetjük. Még ha nem is vagyunk tökéletesek, őszintén köszönthetünk azzal, ami most lehetséges, és megnyithatjuk a napot. Az elégtelenségét ismerő elme egyben a gyakorlás kezdete is.
