A hit magja akkor lesz gyümölcse, ha minden nap gondoskodunk róla.

Az a tény, hogy Buddha természetünk van, azt jelenti, hogy mindenkiben megvan a megvilágosodás magva. Átlagember számára azonban nem könnyű azonnal látni a magot, teljesen átélni, és megingathatatlanul bízni benne. Ezért az odaadás nem kezdettől fogva befejezett bizonyíték, hanem kiindulópont a helyes tanításokban való bizalomhoz és azok gyakorlat általi megerősítéséhez.

Könnyű megérteni, ha a gazdálkodásra gondol. Attól, hogy vannak magok a mezőn, még nem jelenti azt, hogy azonnal termést hoznak. Bízni kell abban, hogy van mag, előkészíteni a talajt, meglocsolni, ki kell szedni a gyomokat, és hagyni, hogy napfény érje. Amikor ez az erőfeszítés felhalmozódik, a magból csíra lesz, a csíra pedig nő és gyümölcsöt hoz.

A Buddha természet is ilyen. Az a hiedelem, hogy „van bennem egy Buddha mag”, nem olyan kijelentés, amely megakadályozza az embert a gyakorlásban. Inkább az az erő, amely lehetővé teszi számunkra, hogy minden nap gondoskodjunk szívünkről. Gyengéden kimondani egy kis szót, megállni, ha feltámad a harag, és megtenni, amit helyesen kell tenni, mind olyan gyakorlatok, amelyek gondoskodnak a magról.

Még akkor sem kell elcsüggedni, ha még hiányzik is a közvetlen tapasztalat. Csak annyit kell tenned, hogy hinned kell azoknak a szavaiban, akik először rájöttek, majd ezt a hitet a mai cselekedetekre fordítod. A hit akkor válik gyengévé, ha csak a gondolatokban marad, de ha gyakorlatba ültetik, életet megváltoztató erővé válik.

Ezért az a fontos, hogy ne csak azon gondolkodjunk, hogy vannak-e magok vagy sem. Ez arról szól, hogy hinni kell a már elhelyezett potenciálban, és meg kell tenni azokat az apró dolgokat, amelyeket ma megtehet. Az ilyen gondoskodó szív minden nap a megvilágosodás felé vezet bennünket.