Ha bízunk benne, hogy van víz, mélyebbre áshatunk.

A Buddha-természet az eredetileg fényes természetünk. Nem kívülről hozzuk létre; úgy fedezzük fel, hogy megtisztítjuk, mi takarja. Tehát a Buddha-természetben hinni nem ok arra, hogy megálljunk, és azt mondjuk: „Már végeztem”. Az az elhatározás, hogy tudjuk, hogy van bennünk fényesség, amit fel kell tárni, és tovább kell haladnunk ebbe az irányba.

A gyakorlat erőfeszítéssel jár, és meg is hoz eredményt. De még akkor is, ha az erőfeszítés ugyanúgy néz ki kívülről, a gyakorlás mélysége megváltozik, ha van hit. Ha valaki kutat ás, anélkül, hogy tudná, hogy víz van-e a föld alatt, gyorsan elfáradhat, ha kövek jelennek meg, és felszáll a por. De aki abban bízik, hogy ott van a víz, még egyszer ás, még akkor is, ha a víz még nem látszik, és egy kicsit mélyebbre megy.

A mi elménk is ilyen. Előbb megjelenhetnek a szenvedés, a szokások és a kételyek. Ha látjuk őket, és úgy döntünk: „Nem tehetem ezt meg”, a gyakorlás ereje gyengül. De ha bízunk abban, hogy a Buddha-természet jelen van, akkor az előttünk álló nehézség nem kudarc lesz, hanem egy hely, ahol mélyebbre tekinthetünk. A hit lesz az az erő, amely újra felemeli az elmét.

A lámpa képe ugyanezt tanítja. A lámpa eredetileg fényes, de a korom befedheti a fényét. Nem kényszerítünk új fényt a létezésre; letöröljük a kormot, és felfedjük a már ott lévő fényességet. A gyakorlat nem azt jelenti, hogy egy távoli helyre menekülünk. Ez a visszafordulás és a már meglévő fényerő megerősítésének útja.

Ezért a hit a gyakorlás kiindulópontja és egy hatalmas erő, amely az ébredés felé visz. Amikor bízunk abban, hogy „én is fényes lehetek”, szavaink és tetteink kezdenek megváltozni, és még a nehéz pillanatokban is tehetünk még egy lépést. A Buddha-természetbe vetett hit a céltalan ismétlést céltudatos szorgalommá változtatja.