A Buddha természet nem valami, amihez ragaszkodom, hanem egy út, amit felfedezni kell.

A mahájána buddhizmus azt mondja, hogy minden élőlénynek Buddha természete van. Ez azt jelenti, hogy senki sincs elhagyva, és mindenkinek megvan a magva a megvilágosodás felé. Ez arra késztet, hogy elengedjem azt a gondolatot, hogy hiányzó ember vagyok, és hogy a megvilágosodás egy távoli, különleges ember munkája.

A Buddha-természetben való hit azonban nem jelenti azt, hogy abbahagyjuk a gyakorlást azzal, hogy azt mondjuk: „Már megtörtént”. Arról van szó, hogy el kell hinnem, hogy fényesség van bennem, és az elmém műveléséről, hogy felfedezzem azt a fényességet, amely még nem derült ki. Nem arról van szó, hogy valami újat szerezzünk kívülről, hanem arról, hogy eltávolítsuk azt, ami elhomályosult, és megerősítsük az eredeti utat.

Itt is van mire vigyázni. Ha úgy ragaszkodsz a Buddha természethez, mintha valami soha nem változik meg, akkor lemaradhatsz arról a nem-énről és középútról, amelyről a buddhizmus beszél. A Buddha természet nem olyan szó, amely nagy kijelentést tesz „a megragadható énről”. Inkább egy olyan tanítás, amely lehetővé teszi számunkra, hogy elengedjük a rögzültség iránti megszállottságunkat, és tisztán lássuk, hogyan keletkezik és tűnik el az elme a kapcsolatokban.

A gyakorlatban ezt a két dolgot együtt kell tartani. Az egyik az a mély bizalom, hogy minden lényben megvan a lehetőség a megvilágosodásra. A másik az a becsületes gyakorlat, amikor az ember uralja az elmét, és napról napra felfedi, anélkül, hogy ezt a lehetőséget sajátjának venné.

Néhány emberben azonnal kialakulhat a hit. Vannak, akik egyetlen apró lehetőséggel is elindulhatnak a spirituális gyakorlat útján. Az a fontos, hogy megragadja ezt a lehetőséget, tisztázza az elméjét, és apránként változtassa meg szavait és tetteit. Amikor a Buddha-természetbe vetett hit könnyebbé teszi az életet, és bódhiszattva-cselekvésekhez vezet mások felé, ez a hit elnyeri a helyes irányt.

Ezért az „én már Buddha vagyok” nem lehet büszkeség mondata. Elkötelezettségnek kell lennie a gyakorlás iránt: „Élni fogok, miközben felfedezem a bennem lévő fényességet.” A buddhaság nem egy név, amely szilárdan megerősít engem, hanem egy lámpa, amely lehetővé teszi számomra, hogy elengedjem a ragaszkodást és járjam az utat.