Gyakorlat, hogy ne ragadjanak meg a saját gondolataim

Mindenki a saját gondolataival, véleményével él. A látottak, hallottak és tapasztaltak alapján úgy ítélem meg, hogy "ez így van", vagy "én ezt gondolom". De a gyakorlás útján magát a gondolatot is egyszer meg kell vizsgálni.

Gyakran makacsul ragaszkodunk saját véleményünkhöz. Nem tudjuk könnyen letenni azt a gondolatot, amelyet helyesnek gondolunk, és néha még azt is megtagadjuk, hogy más szavakat halljunk, hogy megvédjük azt. De az, hogy láttam valamit, nem jelenti azt, hogy az a teljes kép, és attól, hogy megtapasztaltam valamit, még nem jelenti azt, hogy az változatlan igazság.

Egy személy, akit valaha jónak hittem, idővel megváltozhat. Egy jelenet, amit valaha gyönyörűnek éreztem, másképp nézhet ki, ha visszatérek hozzá. Az étel, amelyre finomnak emlékeztem, a következő alkalommal más ízű lehet. Ily módon gondolataink és ítéleteink is olyan jelenségek, amelyek a feltételeknek megfelelően keletkeznek és eltűnnek.

Ez nem azt jelenti, hogy törölnünk kell a saját véleményünket. Ez azt jelenti, hogy óvakodnunk kell az elmétől, amelyet ezek a vélemények megragadnak, és nem láthatunk tágabbra. Abban a pillanatban, amikor elhisszük, hogy a saját gondolatunk a minden, az elme könnyen megáll itt. A gyakorló szakembernek képesnek kell lennie arra, hogy megvizsgálja saját gondolatait, meghallgassa más nézeteit, és ha szükséges, enyhén változtassa meg a gondolkodását.

Amikor az a hozzáállásunk, hogy nyitott fülekkel hallgatunk, könnyű egy pillanatra letenni a nézetünket, és a vágy, hogy messzebbre és szélesebbre tekintsünk, a bölcsesség lassan nő.

Ma ne csak a saját gondolataink csapdájába essünk, hanem tegyük le őket könnyedén, hallgassunk szélesen, és nézzünk mélyebben.