Az alázatos kérés és a szorgalmas gyakorlás útja

A mai tanítás a hideg idővel és az öltözködéssel kezdődik, de ezen belül az a jelentés, hogy a gyakorlat nem a környezetünk vagy a testünk figyelmen kívül hagyása. Ha csak a formához ragaszkodunk, könnyen szem elől tévesztjük a valóságot. A gyakorlónak helyesen kell látnia a jelenlegi állapotokat, meg kell védenie testét és elméjét, és képesnek kell lennie folytatni a Dharmát.

Napjaink jó tanításaként a szerzetes azt az utasítást közvetítette, hogy ültessük el a hitet a Dharmában, és engedjük le magunkat anélkül, hogy büszke lettünk volna. A büszkeség olyan akadály, amely nagyon finoman beszivárog a gyakorlás útjába. Ha azt hiszem, már tudom, ne kérdezd, mit kell kérdezni, és zárd be az elmémet valaki előtt, akitől tanulnom kell, a Dharma nem tud mélyebben behatolni.

Ezért tisztelnünk és követnünk kell a bölcs és erényes embereket, és minden érző lénnyel szemben együttérzéssel és türelmes kitartással kell lennünk. Nem szégyenletes dolog valakit kérdezni a nem hallott Dharmáról, aki nála kiválóbb; ez a gyakorló helyes hozzáállása. Abban a pillanatban, amikor alázatosan kérünk, megnyílik a tanulás ajtaja.

A hallott Dharmát külsőleg kell gyakorolni, hogy ne legyen üres. Sok jó szót hallani önmagában nem elég. Amikor a tanítás erején keresztül csökkentjük a hiábavaló gondolatainkat és téves nézeteinket, és ténylegesen akár egy dolgot is gyakorlatba ültetünk az életben, a Dharma-beszéd a sajátunkká válik.

Ma csökkentsd a büszkeséget, kérdezz, mit kell kérdezni, gyakorold a hallottakat, és alakíts ki egy olyan elmét, amely megállás nélkül művel. Még akkor is, ha a teljes felébredés útja távolinak tűnik, azzal a kis szorgalommal kezdődik, hogy minden pillanatban megpróbálunk ébren maradni.