Ne időzzön az elmében, amely rangsorolja Önt és másokat

Csak a végső nem-elme az igazi nem-gondolat. A nem-gondolat a végső nem-elmére mutat, amelyben minden káprázatos gondolat lehullott. Abból a végső nem-elméből, ahol minden káprázatos gondolat kialudt, ered a valódi természet meglátása, az így-voltság felismerése. Ne csak a gyakorlás helyén gondoljon erre a tanításra; vizsgálja meg a mindennapi életben is, ahol emberekkel találkozik és kapcsolatokat alakít.

Vannak pillanatok, amikor úgy érzi, hogy az emberek nem bánnak Önnel megfelelően, és lenézik. Úgy véli, nem olyan hiányos ember, sokat tanult, és sok tekintetben kiváló. Mégis, amikor azt érzi, hogy a másik nem ismeri el Önt, nyugtalanná válik az elméje.

Ebben a pillanatban a saját elméjére is rá kell néznie, amellyel a másik felé fordul. Mivel kiváló embernek hiszi magát, másokra nézve gondolhatja: „Az az ember kevésbé fejlett a gyakorlásban, mint én”, vagy: „Az az ember alattam áll.” A másik lenézi Önt, Ön pedig lenézi a másikat. Mindketten a saját mércéjük szerint választják szét a magasat és az alacsonyat, és így a kapcsolat félresiklik.

Ha részletesen megvizsgálná, hogyan látták Önt mások élete hosszú évei során, sok mindent találna, ami az elmére nehezedik. Az a fontos, hogy ne tartsa fogva Önt egyik sem ezek közül, és hogy a maga módján, bölcsen találkozzon az előtte álló helyzettel. Itt is megvizsgálhatja a káprázatos gondolat és a végső nem-elme tanítását.

Ha a gyakorlás közben mindenféle káprázatos gondolat és képzelgés újra meg újra felmerül, a gyakorlás nem megy jól. A gondolatok magukkal sodorják, és azzal, hogy újra megragadja őket, saját magának állít akadályt. Ha így ragaszkodik a káprázathoz, abból nem származik haszon a gyakorlásának.

A világ dolgai is összefüggnek a káprázatos gondolattal. Ahogy vállalkozást vezet, munkába jár és kapcsolatokat alakít az emberekkel, sok ügy összegubancolódik. Még ha csendben ül is, ezek az ügyek a gondolatok folyamaként tovább élnek. Mivel munkáját és kapcsolatait élete során fenn kell tartania, nehéznek érezheti, hogy kiszabaduljon a káprázatos gondolatból.

Ekkor kérdés merül fel: ha a káprázatos gondolatot és képzelgést teljesen ki akarja oltani, el kell-e engednie minden feladatot, és meg kell-e szakítania minden kapcsolatot? Ahogy él, nem szakíthat meg minden kötődést. A gondolatok éppen a folyamatban lévő munka és kapcsolatok közepette keletkeznek. Ezért éppen ebben a helyzetben kell előrehaladnia olyan elmével, amely sem önmagán, sem a másikon nem akad fenn, és sehol sem időzik.

Ha különválasztja az ént és a másikat, az alanyt és a tárgyat, és ebben a megkülönböztetésben marad, akadály keletkezik. Ha fogva tartja az ítélet: „Én ilyen ember vagyok”, „a másik olyan ember”, az ebből következő elme folyvást felmerül. Egyetlen dologhoz sem szabad megtapadnia, és nem szabad, hogy legyen hol időznie. Olyan alaposan kell haladnia, hogy még azt a helyet sem tartja meg azzal, hogy „elmének” nevezi. A végső nem-elme a gyakorlásnak éppen ilyen módon felismerendő talaja, és innen ered a valódi természet meglátása.

Erre a gyakorlásra a mindennapi kapcsolatokban is szükség van. Idegen helyen valaki könnyen befolyásolhatónak vagy megtéveszthetőnek tekintheti Önt. Ön lehet, hogy lebecsüli azt az embert, miközben ő is mélyen lenézheti Önt. Ez bárkivel megtörténhet, akivel találkozik. Ilyenkor arra a gyakorlásra van szükség, hogy ne engedje a másik viselkedésének fogva tartani az elméjét.

Ha megakad azon a gondolaton, hogy a másik lenézi Önt, fáj a szíve, és baj keletkezik. Ha úgy tud szembenézni a helyzettel, hogy ez a gondolat nem tartja fogva, bölcsen válaszolhat. Figyelje meg, hogyan viselkedik a másik, de ne engedje, hogy a viselkedése tovább kösse az Ön elméjét.

Engedje el azt az elmét, hogy Ön kiváló ember, és ne akadjon meg a másik értékelésén sem. Ha abban marad, hogy különválasztja magát és a másikat, e megkülönböztetés mentén újabb káprázatos gondolat támad. Munkáján és kapcsolatain belül vegye észre ezt az elmét, és folytassa a gyakorlást azzal, hogy nem időzik benne.