Ápolja testét anélkül, hogy ragaszkodna hozzá

A test múlhatatlanságára való reflektálás nem egy módja annak, hogy az életet komoran látjuk. Ahogy a homokvár szélre és hullámokra esik, a virágzó virág elhervad, és még egy erős ház is megöregszik az idő múlásával, a test a körülményeknek megfelelően változik. Ha nem fordulunk el attól, hogy a változás elkerülhetetlen, akkor őszintébben tekinthetünk a nekünk adott időre.

Ha szorosan ragaszkodunk a testhez, mint állandó énhez, a félelem és a harag nő, amikor változás érkezik. Az a vágy, hogy soha ne veszítse el a fiatalságot, a megjelenést vagy az egészséget, könnyen átterjedhet a gazdagsághoz, státuszhoz, hatalomhoz és kapcsolatokhoz való ragaszkodássá, mint az enyém. A test változásain való szemlélés nem jelenti azt, hogy feladjuk az életet; észreveszi, hol kezdődik a kötődés.

Mégsem kell megvetni vagy elhanyagolni a testet. A virág jelenlegi szépsége nem törlődik el, mert elhervad. Egy ház ma sem szűnik meg értékesnek lenni azért, hogy menedéket nyújtson nekünk, mert egyszer elhasználódik. Az állandóság és az értéktelenség nem ugyanaz.

A testről való gondoskodást is meg kell különböztetnünk a hozzá való ragaszkodástól. A jó étkezés, a pihenés, a kezelés és a testmozgás megteremti azt az alapot, amely lehetővé teszi a gyakorlás folytatását. Ha megkövetelik, hogy a test mindig fiatal és tökéletes maradjon, vagy utálja a változást, a kötődés egy másik formája lehet. A gondoskodás együttérzést kíván, míg a ragaszkodás elengedése bölcsességet.

Ezzel a testtel meghajolhatunk, ülhetünk, sétálhatunk, figyelhetjük a légzést és fejleszthetjük az elmét. Könnyíthetünk egy másik ember terhén, meleg szót ajánlhatunk, nagylelkűen adhatunk és szolgálhatunk. A test nem egy tulajdon, amit örökké megtarthatunk; ez a gyakorlat értékes talaja, amelyen keresztül most egészséges okokat és bölcsességet teremthetünk.

A halálról való elmélkedés nem azt jelenti, hogy csak a halálra szegezzük a szemünket. Az a tudat, hogy az élet véget ér, nem teszi értelmetlenné a mai napot. Ehelyett arra szólít fel bennünket, hogy tanuljunk annyit, amennyit csak tudunk, kérjünk bocsánatot, amíg tudunk, segítsünk, amikor csak tudunk, és fejlessük az elmét, amíg itt a lehetőség.

Amikor a test beteg, vagy már nem úgy érzi, mint korábban, ne hibáztasd magad. A test állapota nem határozza meg az ember értékét vagy gyakorlásának mélységét. Törődj vele, ahogy csak tudsz, és válassz olyan testtartást, lélegzetet és egészséges cselekvést, ami most lehetséges. A gyakorlás nem csak azután kezdődik, hogy tökéletes testet kapunk; ez az ébren maradás edzése a változó testtel együtt.

Ma csendben foglalkozzon testének egy részével. Vedd észre mind a hálát, mind a kényelmetlenséget, és tedd meg a szükséges törődést túlzott félelem vagy idegenkedés nélkül. Ezután vigye át az e gondoskodás által teremtett erőt egy meditációs időszakba, egy kedves szóba vagy egy jótékony cselekvésbe.

A test nem egy örökkévaló birtok, amelyet meg kell őriznünk, hanem a gyakorlás eszköze, amely lehetővé teszi, hogy most helyesen éljünk. Ahelyett, hogy a változástól félve töltenénk az időnket, bölcsen törődjünk a jelen pillanat testével, és használjuk fel a jóra.