Tegyen jót, de közben tisztítsa meg az elméjét

A Dhammapadában található egy sor, amelyet szinte mindenki ismer: nem elkövetni semmiféle rosszat, gyakorolni minden jót, és megtisztítani a saját elménket – ez minden Buddha tanítása. Bár rövid, mégis magában hordozza Buddha tanításának lényegét.

E sorok közül az emberek leggyakrabban a harmadikat engedik el figyelmük mellett. Az első kettőt – a rossz kerülését és a jó cselekvését – általában jól megjegyzik. Ám az utánuk álló rész, megtisztítani a saját elménket, nélkül ez a két sor elveszíti az irányát. Hiszen éppen a harmadik sor mondja meg, mire is irányul valójában a rossztól való tartózkodás és a jó cselekvés.

Mi is az erényes cselekvés? Minden olyan tett, amely csökkenti vagy megszünteti a három mérget – a kapzsiságot, a haragot és a tévhitet –, és teret enged a velük szemben álló együttérzésnek, bölcsességnek és jó szívnek, hogy kibontakozzanak. Az erényes cselekvés tehát nem a gyakorlat előkészítése. Maga a tett már gyakorlat.

Ám a jó cselekedetet gyakran csupán az ok-okozat számtanaként értjük: ha jót teszünk, jó tér vissza, és így gyűlik az érdem. Ez a megértés nem hibás. Csakhogy ha itt megállunk, a jótett cserévé válik. Adakozunk, remélve, hogy magunk is bővelkedőbbé leszünk; szolgálunk, remélve, hogy elismerést kapunk; tűrünk, remélve, hogy egyszer jutalmat kapunk érte. Minél több jót teszünk így, annál inkább nő vele együtt a vágyakozó elménk.

Éppen ez az oka annak, hogy Buddha külön hozzátette a harmadik sort. Az adakozás célja nem az, hogy többet birtokoljunk, hanem hogy az adás mozdulatával elménk egy lépést hátráljon onnan, ahol ragaszkodik és kapaszkodik. A türelem célja nem a későbbi jutalom, hanem az, hogy a haragvó elme türelem közben elveszítse erejét. A jótett után nem azt kell vizsgálnunk, mi tért vissza hozzánk, hanem azt, mi könnyebbedett meg bennünk.

Ebből a nézőpontból az erényes cselekvésnek sokféle formája lehet. Végezhetjük csendben, egyedül, ott, ahol senki sem lát. Követhetjük egy tanító vagy bölcs mester útmutatását. És meg is oszthatjuk másokkal: hírül adhatjuk a körülöttünk lévőknek a jó szándékot, hogy többen is csatlakozzanak.

Az egyedül végzett erényes cselekvésnek megvan a maga ereje. Mivel nincs, aki elismerje, kevesebb tér marad az elismerésre vágyó gondolatnak, ezért könnyebb megfigyelni saját elménket. A közösen végzett erényes cselekvésnek pedig az összefogás ereje van. Ha egy ember munkájához többen is hozzáteszik a kezüket, a haszna sokkal szélesebbre nő, és kölcsönösen erősítik egymás szívét. Ezért aki tud valami jóról, jobban teszi, ha nem tartja meg magának, hanem ajánlja a mellette lévőknek, és nyújt feléjük egy kezet, hogy csatlakozhassanak.

Ám akár egyedül, akár közösen tesszük, ugyanazt a helyet kell figyelnünk. Egyedül végezve észrevétlenül beszüremkedhet a büszkeség: „ezt én titokban ennyit megtettem.” Közösen végezve pedig felnőhet a gondolat: „én vezettem ezt az ügyet.” Bármelyik esetben, ha megragadunk abban a gondolatban, hogy jót tettünk, az elme, amelyet könnyíteni akartunk, éppen ellenkezőleg, még nehezebbé válik.

Ezért az erényes cselekvésnek nincs nagysága vagy kicsinysége. Nem mondhatjuk, hogy csak a nagy adakozás válik gyakorlattá, a kis kedvesség pedig nem számít. Nem az dönti el az erényes cselekvés mélységét, hogy mit és mennyit tettünk, hanem az, hogy hol járt az elménk, miközben tettük. Egyetlen tál rizs átnyújtásában is benne lehet az elmét megtisztító gyakorlat, míg egy nagy tettben, ha közben csak számolgatunk, az elme változatlan marad.

Ha ma megtesz egy jó cselekedetet, annak végeztével álljon meg egy pillanatra. Ahelyett, hogy azt mérlegelné, mi térhet vissza érte, figyelje meg, vajon a ragaszkodó elméje kissé megenyhült-e, és a haragvó elméje kissé lecsendesedett-e, miközben tette. Ha jelen van ez a figyelem, a jótett nem áll meg az érdem gyűjtésénél, hanem az elmét csiszoló gyakorlattá válik.

Ne csupán úgy tegyen jót. Tegye a gyakorlatot szem előtt tartva. Akkor a jócselekedet nem marad meg puszta érdemnél, hanem bölcsességgé érik.