Az érzelmek uralhatók

Az emberek gyakran mondják: „Ilyen egyszerűen a természetem”, vagy: „Hogyan is változhatna valaki ebben a korban?” Igaz, hogy a régóta rögzült hajlamok és szokások nem változnak könnyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden most felmerülő érzelmet elkerülhetetlen sorsként kellene elfogadnunk.

Az érzelem nem maga a teljes valónk. Csupán egy jelenség, amely most jelenik meg az elmében. Feltámadhat harag, sértettség, félelem, gyűlölet. Ahogy az időjárás változik, úgy változnak az elme feltételei is: amikor a feltételek összeállnak, megjelenik egy érzelem, amikor pedig megváltoznak, alábbhagy.

A lényeg itt nem az, hogy tagadjuk vagy elnyomjuk az érzelmet. Az sem, hogy azonnal kimondjuk, amit az érzelem diktál. A tudatosság azt jelenti: elismerni, úgy, ahogy van, hogy ez az érzelem felmerült – és megfigyelni azt.

Ha ezzel szemben azonnal azonosulunk az érzelemmel, az magával sodor minket. Amikor azt gondoljuk: „harag vagyok”, könnyen összetévesztjük a harag szavait azokkal, amelyeket ki kellene mondanunk. De ha úgy látjuk: „most harag támad fel az elmémben” – kis tér nyílik az érzelem és a cselekvés között. Ez a tér az, ahol a gyakorlás elkezdődik.

Ha haragot érzünk, az nem jelenti, hogy ki is kell törnie belőlünk. Előbb észrevehetjük, hogy harag támadt fel, és egy pillanatig megfigyelhetjük. Még ha az érzelem ereje meg is marad, megnyílik a tér, amelyben eldönthetjük: kiöntsük-e ezt az erőt szóban és tettben, vagy sem.

A buddhizmusban a tudatosság nem az érzelem hideg szemlélése. Az, hogy bölcsességgel meglátjuk, hol keletkezett a szenvedés, és az energiát az együttérzés felé fordítjuk, nehogy ártson nekünk vagy másoknak. A gyakorlás annyi, hogy a következő szót és tettet bölcsen választjuk meg, anélkül, hogy az érzelem magával ragadna.

Az érzelmek olyanok, mint a felhők. Ahogy a felhők megjelennek az égen, majd szétoszlanak, úgy az érzelmek is a feltételek szerint keletkeznek és múlnak el. A felhős ég nem válik puszta felhővé. Ugyanígy az elmében feltámadó harag sem tesz engem magává a haraggá.

Ha megragadunk egy érzelmet, ragaszkodássá válik; ha úgy követjük, ahogy van, könnyen karmává lesz. De ha felismerjük és megfigyeljük, ugyanaz az érzelem a gyakorlás anyagává válik. Nem baj, ha a tudatosság kicsit később érkezik. Ha a szó már kimondatott, gondoljunk bele utólag, és neveljünk magunkban olyan szokást, hogy legközelebb kicsit korábban vegyük észre.

A jellem a hosszú megszokás nyomait hordozza, az érzelem viszont a pillanat mozdulata. Ha újra és újra észrevesszük ezeket a pillanatnyi mozdulatokat, az megváltoztatja reakcióink szokásait. Ahogy ezek a szokások változnak, apránként a jellem, a kapcsolatok és az élet iránya is változhat.

A gyakorlás tehát nem azt jelenti, hogy olyan emberré váljunk, aki semmilyen érzelmet nem érez. Azt jelenti, hogy olyanná váljunk, aki tudja, mikor támad fel egy érzelem, nem sodródik vele, és együttérzéssel, bölcsességgel képes megválasztani a következő tettet. Nem az érzelem eltörlése ez, hanem az, hogy urává váljunk.