Az ösvény csak akkor nyílik meg, ha járunk rajta
A Buddha-természet és az igazi természet tanulmányozásakor ingadozhatunk a „Már kész” és a „Gyakorlat által felébredünk” szavak között. Az egyik oldal szilárd hitet ad, míg a másik a tényleges erőfeszítés fontosságára emlékeztet.
A magyarázat gyors kiválasztásánál sokkal fontosabb, hogy az elmét itt és most irányítsa. Észre kell vennünk, hogy az elmét a megpróbáltatások és szokások húzzák, helyesen kell figyelnünk és elmélkednünk, és kitartóan kell gyakorolnunk, hogy a bölcsesség szeme megnyíljon.
Gondolj arra, hogy egy hegyi forrás felé sétálsz. Még ha forrás van is megjelölve előttünk, nem találkozhatunk a vízzel séta nélkül. Még ha nem is vagyunk teljesen biztosak abban, hogy ott van, akkor is lépésről lépésre meg kell vizsgálnunk az utat. A hit bátorítja lépéseinket, de nem jár helyettünk.
A gyakorlat ugyanaz. A lehetőségbe vetett bizalom megóv attól, hogy feladjuk a tanulást. De az út nem nyílik meg, ha csak hitben vagyunk, és nem foglalkozunk az elmével. Meg kell hallanunk a megfelelő tanítást, megfigyelnünk kell az ismerős kötődéseket, és minden nap finomítani kell szavainkat és tetteinket.
Időnként egyetlen Dharma-beszéd kinyitja a bölcsesség kapuját. Ugyanakkor szükségünk van a befogadásra való készenlétre és a gyakorlatra, amely ezután is folytatódik a mindennapi életben. Az ébredés nem a vita megnyerése; ez változás az életvitelünkben.
A következtetés tehát egyszerű. Ha úgy gondoljuk, hogy az ébredés már jelen van, még gyakorolnunk kell. Ha azt gondoljuk, hogy a bölcsesség újonnan tanult, még gyakorolnunk kell. Bármelyik magyarázatot is választjuk, nem kerülhetjük el az elme kezelésének és a bölcsesség megvilágításának folyamatát. A gyakorlat egyik lépése nyitja meg a következőt.
Akár a felébredést, mint egy már meglévő lehetőséget, akár a gyakorlat által megnyílt bölcsességet értjük, magát a munkát nem hagyhatjuk ki. Amikor a hit irányt ad, és a mai elménket hajlamosítjuk, megnyílik az út.
