A megpróbáltatások elszabadulnak, ha tisztán látják

Amikor a szenvedéseket tanulmányozzuk, gyakran kezdjük azzal a gondolattal, hogy meg kell szüntetni őket. Mégis, ha pusztán ellökjük őket, vagy nem hajlandók ránézni, nehéz megérteni, mit csinál az elme. Először tisztán kell látnunk, hogy mi történt.

A kapzsiság színezi azt, amit látunk, azzal a készséggel, hogy többet birtokoljunk. A harag durvává teszi az embereket és a helyzeteket. A téveszme ismerős gondolatokat tartogat, mintha tények lennének. Ezekben a pillanatokban könnyen az elme által hozzáadott szín szerint cselekszünk, nem pedig a világnak, ahogy van.

Képzelje el, hogy három réteg színes üvegen keresztül néz kifelé. Minden lapon más-más színnel ugyanaz a nézet teljesen másként jelenik meg. A táj hibáztatása nem távolítja el a színeket. Észre kell vennünk, hogy melyik lepedő takarja a szemünket, és egyenként tegyük félre.

A gyakorlat ugyanaz. Nem titkoljuk, hogy feltámadt a harag. Őszintén megfigyeljük, hogy a vágy vonzza az elmét, és még egyszer ránézünk arra a gondolatra, hogy igazunk van. A tudatosság nem igazolja a szenvedést; teret teremt, hogy ne ragadjon el tőle.

Egy régi szokás nem tűnik el, ha egyszer látják. Amikor ugyanaz az állapot újra előjön, újra észrevesszük, és megállunk, mielőtt beszéddé vagy cselekvéssé válna. Az előírások és az egészséges életmód védi ezt a szünetet, míg a bölcsesség megvilágítja azt, amit el kell engedni.

Nem szabad ürügyként használnunk azt a mondást, hogy a megpróbáltatás bölcsesség, hogy kövessük a megpróbáltatást úgy, ahogy van. Ha helyesen látjuk természetét és mozgását, a bölcsesség megnyílik anélkül, hogy megragadnánk. Nem az a fontos, hogy gyűlöljük a szenvedést, hanem az, hogy tisztán lássuk és elengedjük.

A gyakorlat tehát nem csupán arra vár, hogy a távoli jövőben felébredjen. Egy réteget tesz le ott, ahol a kapzsiság, a harag és a téveszme felbukkan. Ahogy az elmét borító színek világosabbá válnak, egyre közelebbről láthatjuk az embereket és a helyzeteket olyannak, amilyenek.