A Buddha-természetet ragaszkodás nélkül figyelik meg
A Buddha természetről szóló tanítások nagy erőt adhatnak a gyakorlóknak. Ha nem bízunk abban, hogy az ébredés útja mindenki előtt nyitva áll, a tanulás könnyen elfáradhat és a feladás felé billenhet. De amikor ez a bizalom megszilárdul a gondolatig: "Van már valami változatlan bennem", akkor fennáll annak a veszélye, hogy elhagyja a nem-én és a függő buddhista jelentését.
A mai tanításban az a fontos, hogy ne ragadjuk meg a Buddha-természetet, mint egy belül tartott dolgot. A Buddha-természet nem a testben tárolt anyag, és nem olyasmi, amit szavakkal birtokolhatunk. Amire felébredünk, az nem egy belső tárgy, hanem a Dharma alapelve. Mindennek a feltételeknek megfelelően keletkező és elhaladó folyamatában keressük a helyes utat, amely akkor válik világossá, ha nem kapaszkodunk.
Ezért van szükség a középút bölcsességére. Ha csak a „létezik” gondolathoz ragaszkodunk, úgy megragadjuk a Buddha-természetet, mint az atmant. Ha csak a „nem létezik” gondolathoz ragaszkodunk, akkor elveszítjük a gyakorlás irányát. A középút nem kényelmes kompromisszum a kettő között. A bölcsesség az, amely lehetővé teszi, hogy helyesen lássuk a dolgokat anélkül, hogy bármelyik véglethez kötődnénk.
Gondoljon a kerámia formázására. A kész tál nem úgy van elrejtve egy agyagdarabban, mint egy tárgy. Az agyagnak, a víznek, a kezek érintésének, a kerék egyensúlyának, a tűz hevének és a türelmes várakozásnak méltán találkoznia kell, hogy megjelenjen egy tál. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs lehetőség. Megfelelő körülmények és gondos kezek esetén az agyag tál formájában feltárul.
A gyakorlat ugyanaz. A Buddha természetben bízni nem azt jelenti, hogy belenyugodunk abba a gondolatba: „Már megvan”. Az sem kell, hogy döntsd el: "Nincs semmi", és hagyd el az utat. Ez azt jelenti, hogy bízunk a Dharma alapelvében, egyik végletben sem ragaszkodunk a végkövetkeztetéshez, és ténylegesen megfigyeljük az elmét ma.
A nehéz tanítások veszélyessé válhatnak, ha túl gyorsan definiáljuk őket szavakkal. Minél inkább igaz ez, annál alázatosabban kell megvizsgálnunk őket. Figyeld meg, mit próbálsz birtokolni, mit taszítasz el a tagadással, és melyik következtetés felé hajlik az elme. Ettől a felismeréstől kezdve újra kezdődik a gyakorlás.
A Buddha-természetet nem lehet úgy megragadni, mint egy bent tartott tárgyat. Ezt sem szabad értelmetlennek tekinteni. Amikor megbízunk a Dharma elvében, és mindkét végletre levonjuk a következtetéseket, a gyakorlás újra kezdődik a mai elmében.