A megkülönböztető én elengedése

Mindaz, amit látunk, keletkezik, változik és megszűnik. Az emberek és a dolgok, a gondolatok és az érzések sohasem maradnak pontosan ugyanabban a formában. A mai tanítás azonban kifejti, hogy ha csak ezt a változást követjük, nehéz teljesen megismerni minden dolog valódi természetét. Csak akkor tudunk betekinteni abba a valóságba, amely nem osztható fel keletkezésre és megszűnésre, ha nem ragadjuk meg a keletkezés és megszűnés látszatát.

Nem elég ezt az elvet csupán tudásként megérteni. Abban a pillanatban, amikor megragadjuk a gondolatot, hogy 'ismerem az igazságot', a megismerő én és a megismert tárgy ismét kettéválik. Ha azon a megkülönböztető gondolaton keresztül nézünk, hogy az én és a tárgy külön léteznek, csak a felszínen megjelenő különbségeket látjuk. Ahhoz, hogy felébredjünk a különbség nélküli egyenlőség jelére, azt a figyelő és ítélkező szubjektumot is meg kell szüntetnünk állandó, szilárd dologként megragadni.

Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem szabad látni vagy gondolkodni. A megfigyelés továbbra is megtörténik, csak nem helyezzük elé a gondolatot: 'én figyelek'. Ez egy olyan állapot, amelyben a tudatosság tiszta, de ezt a tudatosságot nem követeljük magunknak 'sajátomként' — a szerzetes ezt a nem-elmével kapcsolja össze. Nem az elme erőszakos kiürítéséről van szó, hanem arról a gyakorlásról, amely leteszi azt az erőt, amely folyton szétválasztja az elmében az ént a mástól, a helyest a helytelentől, a nyereséget a veszteségtől.

Gondoljon egy iskolára. Egy iskola, a tanárok, a diákok és a könyvek mind szükségesek a tanuláshoz. De maga az épület, egy cím vagy egy könyv vastagsága nem a tanulás lényege. Az számít, hogy mindezen feltételek révén valóban megtörténjen a tanulás és az ébredés. Ugyanígy a gyakorlás formái és magyarázatai csak a utat mutató eszközök. Ne álljon meg az ujj megragadásánál — nézzen egyenesen arra az igazságra, amelyre az mutat.

Az olyan szavak, mint a 'buddha-természet' vagy az 'ébredés', is újabb tárggyá válnak abban a pillanatban, amikor különállóan létező dolgokként gondolunk rájuk. Egy fogalom megmutathat egy irányt, de a fogalom maga nem az igazság. Ez a gyakorlás, amely a keletkezésen és megszűnésen túli valóságra irányul, nem azt jelenti, hogy a folyton változó jelenségek között még egy változatlan tárgyat keresünk. Közelebb áll ahhoz, hogy kilépjünk magából a megkülönböztető gondolat kereteiből, amely tárgyakat keres és ragad meg.

Ez a tanítás nehéznek és magasztosnak tűnhet. Kezdje tehát a mai nap egy kis pillanatával. Amikor ítélet támad fel Önben, miközben valakire néz, ne csak az ítélet tartalmát kövesse — figyelje meg azt a helyet is, ahol felmerül a gondolat: 'én így látom ezt a személyt'. Ezt a figyelő ént se hibáztassa; csendben figyelje meg, hogyan támad fel, majd hogyan szűnik meg a megkülönböztető gondolat.