A napi rend, a bölcs és együttérző élet kezdete

A buddhista gyakorlatban a napi rend (ilgwa, 日課) azt a gyakorlatot jelenti, amelyet Ön maga kijelöl, és minden nap végez. A felajánlás és a meghajlás, a szútrák recitálása, a Seon-meditációban való ülés, valamint a saját testének és elméjének szemlélése mind a napi rendhez tartozik.

A gyakorló napi rendje azonban nem csupán a kijelölt időben végzett gyakorlat. Az is hozzátartozik, hogyan éli meg a mindennapokban elé kerülő minden pillanatot, a reggeli ébredéstől az esti elalvásig.

A buddhizmusban van egy mondás: ilil si hoil (日日是好日), vagyis „minden nap jó nap”.

Az, hogy minden nap jó nap, nem azt jelenti, hogy naponta csak jó dolgok történnek, és nincsenek nehézségek. Vannak örömteli és fájdalmas napok, vannak napok, amikor a dolgok úgy alakulnak, ahogy szeretné, és vannak, amikor nem. Bármilyen helyzettel találkozik, az a fontos, hogy ne hagyja magát túlságosan sodortatni általa, hanem az elméjét helyesen szemlélve éljen.

A múlt már elmúlt, a jövő még nem érkezett el. Amíg a múlton bánkódik, és a még meg nem érkezett dolgok miatt aggódik, könnyű elmulasztania a jelen pillanatot, amelyben valójában él.

Az egyetlen idő, amelyben igazán élhet, a most. Ezért az a fontos, hogyan tölti ezt a pillanatot.

Ha egy pillanatot jól él meg, a nap jóvá válik; ha minden napot jól él meg, a hét lesz jó. Így lesz belőle hónap, év, évtized, és így formálódik egy egész élet.

Az élet ilyen folyása nem korlátozódik erre az életre. Szemlélhető a több életen át, életről életre folytatódó feltételek és karma szemszögéből is. Az elme, amelyet most felkelt, és a tettek, amelyeket most végez, fontos feltételekké válnak a következő élet alakulásában.

A mai társadalom a tudomány és a technika fejlődése révén sokkal bőségesebb és kényelmesebb lett, mint a múltban. A verseny azonban kiéleződött, és vele nőtt a jövő miatti szorongás és a lelki nyomás is.

Az emberek végtelenül igyekeznek többet tanulni, többet birtokolni, gyorsabban sikeressé válni. A fejlődésre való törekvés fontos. Ha azonban eközben másokhoz hasonlítja magát, szorong amiatt, amit még nem ért el, és nem tud megelégedni azzal, amije már van, az élet óhatatlanul egyre fájdalmasabbá válik.

Minél inkább ilyen a kor, annál nagyobb jelentősége van a buddhista gyakorlatnak.

A gyakorlat nem a valóság elhagyása egy különleges világ keresésére. Azt jelenti, hogy ott, ahol él, szemléli az elméjét, becsülettel elvégzi, amit el kell végeznie, és igyekszik, hogy ne sodorja el a mohóság, a harag és a tudatlanság.

A napi rendről jól gondoskodni nem merül ki abban, hogy sok mindent elvégez, vagy hogy minden tervét befejezi. Azt jelenti, hogy munka közben becsületesen dolgozik, emberekkel találkozva melegen bánik velük, nehéz helyzetben bölcsen ítél, és amikor az elméjében szenvedély támad, tudatában van annak.

Néha hibázni fog, és kudarcot vall. Ha ilyenkor is vissza tud nézni önmagára, és újra a helyes irányba indul, az a nap is értékes gyakorlási idővé válik.

A bölcsesség abból nő, ha helyesen látja az elméjét és az életét. Az együttérzést erre a bölcsességre alapozva gyakorolja, amikor melegen bánik önmagával és másokkal.

Ha minden pillanatban szemléli az elméjét, és értékeli a napi rendjét, a heves verseny és a szorongás közepette is egy kicsit békésebben és bölcsebben élhet.

A napokból összeáll egy egész élet, és az egyes pillanatok elméje és tettei összeadódva alkotják az életét.

Ezért ne csak a távoli jövő boldogságára várjon, hanem éljen jól a mai napon.

A tegnap már elmúlt, a holnap még nem érkezett el. Ezt a pillanatot bölcsen és együttérzéssel élni maga a gyakorlás, és a „minden nap jó nap” igaz jelentése.