Tudatosság, amely nem próbálja megragadni

A mai tanítás azzal a mondattal kezdődik, hogy ha keressük is az elmét, azt nem lehet megszerezni. A Gyémánt Szútra szavaihoz is kapcsolódik, hogy a múltbeli elme nem szerezhető meg, a jelen elme nem szerezhető meg, és a jövőbeli elme nem szerezhető meg. Az elme nem egy tárgy, amit kézben lehet tartani és el lehet tárolni.

Amikor az elme kényelmetlenül érzi magát, megpróbálunk megszabadulni ettől az elmétől; ha megjelenik egy jó elme, igyekszünk sokáig ragaszkodni hozzá. Az elme mozgásai azonban a feltételeknek megfelelően keletkeznek és eltűnnek. Gondolatok, érzelmek és kósza képzetek egy ideig megjelennek, majd ismét szétszóródnak. Minél inkább igyekszünk rögzült szubsztanciákként megragadni őket, annál megterhelőbbek a gondolatok.

Tehát alaposan meg kell néznünk az elengedési utasítást is. Ha egy újabb feladatként felfogjuk azt a gondolatot, hogy el kell engednünk, az is olyan kötődéssé válhat, amely megerőlteti az elmét. A mai tanítás azt mondja nekünk, hogy ne csak azt az elmét nézzük könnyedén, amelyik megfogja, hanem azt is, amelyik küzd az elengedésért.

A gyakorlat nem azt jelenti, hogy tehetetlenül nem csinálsz semmit. Ez az elme gondos megfigyelése, amely most keletkezik, és észreveszi, hogy megjelenik és eltűnik. Ha tudjuk, hogy a boldog elme, a kényelmetlen elme, valamint a múltról és a jövőről szóló gondolatok mind múló funkciók, többé nem adunk hozzá szükségtelen ragaszkodást.

Ma ne úgy próbáld megoldani az elmét, hogy megragadod, és ne ragaszkodj még ahhoz a gondolathoz sem, hogy el kell engedned az elmét. Mintha kinyitnád a kezed, és látnád a fényt, csendben vedd észre, ami most éppen úgy van, ahogy van. Ezen a tudatosságon belül a megterhelő gondolatok természetesen elvesztik erejüket.