A Buddha-természet jól látható a középúton
Amikor a buddhista tanulmányozás során Buddha természetéről beszélünk, az első dolog, amivel óvatosnak kell lennünk, az az, hogy felfogjuk, mint valami rögzítettet. Ha a Buddha-természetet külön örökkévaló szubsztanciaként képzeljük el, eltávolodhatunk a nem-én és a függő keletkezés buddhista jelentésétől. Mégis, ha kitöröljük a Buddha-természetet, mintha az nem jelentene semmit, akkor a gyakorlást támogató felébredés iránya is homályossá válik.
Ezért van szükség a középút szemére. A középút nem egyszerűen egy pont kiválasztása a két oldal között félúton. Ez a bölcsesség, amely nem marad a létezésben vagy nemlétezésben, és nem sodorja el a keletkezés és a megszűnés, jó és rossz. Minél inkább ragaszkodik az elme valamelyik véglethez, annál nehezebb úgy látni a dolgokat, ahogy vannak, és annál inkább elmosódik az ébredés útja.
Ezt úgy érthetjük meg, ha heves esőzés után egy vízcsatornát nézünk. Amikor a vizet az egyik oldalra hajtják, a talaj levágódik. Ha a másik oldalt elzárják, a pangó víz sárossá válik. De ha a csatornát megfelelően kinyitják, a víz csendben megtalálja saját áramlását. Az elménk ugyanaz. Ha csak ahhoz a gondolathoz ragaszkodunk, hogy „létezik”, megrendülünk. Ha csak a „nem létezik” gondolathoz ragaszkodunk, blokkoljuk magunkat.
A Buddha-természetet nem lehet úgy birtokolni, hogy szavakkal megragadjuk. Ez a gyakorlat, amelyet közvetlenül meg kell erősíteni a Dharma elvének követésével. Ez a Dharma megmutatja a helyes utat, amikor nem ragaszkodunk, még akkor is, ha minden jelenség okok és feltételek révén keletkezik és elmúlik. Tehát amikor Buddha természetéről beszélünk, a bizalomnak és az óvatosságnak együtt kell jelen lennie. Nem szabad elveszítenünk az erőnket a gyakorláshoz, és nem szabad összetévesztenünk egy rögzített énnel.
Ma nem az a feladatunk, hogy legyőzzünk egy nehéz tant. Szünetet jelent, amikor az elme a tetszés és az ellenszenv, a létezés és a nemlét, a jó és a rossz szélsőségei felé fut. Amikor megállunk, láthatjuk, hogy az elménk félrebillent. Abban a pillanatban, amikor észrevesszük ezt az elmét, és visszatérünk a középúthoz, a Buddha-természet gyakorlása már nem egy távoli kifejezés. A mai életben kezdődik.
A Buddha természet nem valami megragadandó, és nem olyasvalami, amit semmivé kell törölni. Ha nem maradunk a létezés és a nemlét szélsőségeiben, a középút bölcsessége megvilágítja az elmét. Ma gyakorold azt, hogy észreveszed, hogy az elméd oldalra billen, és visszatérsz a középúthoz.
